Borostyánspirál – 8. fejezet: A Borostyán valódi mestere

A Borostyán ereje úgy terült el kettőnk között, mintha kötélhúzást játszanánk a viharral.

„Ez az erő valódi megtestesülése: magadnak kell elvenned azt!” - nevetett. „Senki sem érdemli ki az erőt, csak elvenni lehet. Ezért teremtettem a Borostyánt, és így is fogom újra használni!”

Éreztem, ahogy elhagy az erőm, de a szavai a lelkembe hasítottak.

„Én nem hiszek ebben!” - kiáltottam vissza, miközben minden akaratommal azon voltam, hogy visszanyerjem az erőmet. „Ez nem arról szól, hogy mit érdemelnek ki az emberek, hanem arról, hogyan használjuk azt, amink van. Lehet, hogy azért teremtetted a Borostyánt, hogy ellopd vele mások erejét, de én arra akarom használni, hogy összedolgozzak másokkal! Egységben az erő, nem pedig irigységben!”

Minden összeállt. Az eddig még soha nem érzett megvilágosodás pillanatát éltem át, és az Ősi Mestert egy sárga fénysugárral árasztottam el!

„Soha. Ahogy az apám, úgy te sem tudsz legyőzni.”

Az Ősi Mester a földre zuhant, teljesen megsemmisült, minden akaratereje elhagyta őt, a hátán lévő láncok pedig darabokra törtek. Tudom, hogy szellem volt, de most még átlátszóbbnak tűnt, és a tekintetéből ítélve pontosan tudta, hogy mi következik.

Zöld energia vibrált mögötte, ami az Elhunytak Birodalmába vezető portál volt. A láncok, amiket az urna évek óta arra használt, hogy távol tartsa a túlvilágot, végre eltűntek, a portál pedig elkezdte magába rántani őt, miközben rúgkapált és sikoltozott.

Egy pillanatra azt hittem, hogy apám sziluettje néz rám a portál mögül, de ekkor az Ősi Mester átlépett rajta, a portál pedig egy zöldes füstfelhőben szertefoszlott.