Borostyánspirál – 9. fejezet: Epilógus

Ahogy az Ősi Mester eltávozott, és eltűntek rólam a láncok, visszatérhettem a testembe, így Egonnal egyedül maradtunk a romok között. Csalódottan hallottam, hogy Chamille elszökött néhány ereklyével, de az árulásával majd később foglalkozom. Egon segített összegyűjteni a többi relikviát – ismerek egy alagsort a Borg torony alatt, ami tökéletes hely lesz ezeknek a tárgyaknak.

Kissé vonakodva adta vissza a Tornádópálcát (ő nevezte el így, nem én), mert aggódott amiatt, hogy nélküle csupán egy csaló marad.

„Vissza az építkezésre! A pálca nélkül nem vagyok más, csak egy szélhámos.”

„Nem” - válaszoltam nyugtatva. „Lehetsz eredeti. Egy igazi bűvész.”

Remélem, megfogadja a tanácsomat.

Ahogy a Gyűlölet Urnáját nézem, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy miért teremtették a Borostyánt. A Borostyán Ősi Mestere megszállottan el akarta venni azt, ami nem az övé, ez pedig egy magányos élethez vezette, akárcsak az apámat.

A barátaimra gondolva nagyon boldog vagyok, hogy egy másfajta útra tereltek, ahol a Borostyán a csapatmunka eszköze lehet, nem pedig a lopásé. Egységben az erő, nem pedig irigységben.

Minden izgalom ellenére szomorú vagyok, hogy ennyire könnyen tudott manipulálni a Borostyán Ősi Mestere. Utólag visszagondolva a látomásom gyanúsnak tűnik – talán annyira hinni akartam benne, hogy hagytam magam belesétálni egy nyilvánvaló csapdába?

Talán itt az ideje elfogadni, hogy nincs többé. Olyan érzés, mintha újra elveszíteném, de ha ez a kaland bármire is megtanított, az az, hogy néhány dolgot jobb a múltban hagyni. Ráadásul izgalmas jövő áll még előttem.